Kedves Érdeklődő!
Üdvözlöm a Kopány-Völgyi Vadűző kennel honlapján!
Szigeti Adrienn vagyok Somogy megyében egy kis faluban Siófok mellett élek, immáron 6 éve elkötelezett híve vagyok az Erdélyi kopó fajtának!!! Első Erdélyi kopóm Kutasföldi Szilaj Cinkos bartáság egy életre, Ő 2,5 évesen 2006-ban került hozzám elég szomorú sorsú kutyaként, de mára már misem látszik ebből. Eggyütt tanultuk meg hogy kell egy kopónak és egy kopóval viselkedni!!
Magunk mögött tudhatunk vizsgákat versenyeket kiállításokat, ahonnan néha szomorúan és néha mosolyogva tértünk haza!
Időközben velünk él Cinkos lánya Fürge Ő a Bükkaljai Vadűző kennel-ből költözött hozzánk, és most már hárman veszünk részt a sikerekben és szomorúságban egyaránt!
Kutyáim mellett én is megtanultam vadászni , ezért remélem sok közös vadászélményben lesz még részem a velük az eddigi elfelejthetetlenek mellett!!
Tisztelettel: Szigeti Adrienn


